Eredetileg nem terveztem még egy napot Krabiban de annyi érdekes látnivaló van hogy béreltem egy motort és nekiindultam felfedezni a környéket. Tiszta időben szabad szemmel is látni az egyik hegy tetején egy aranyszínű Buddha szobrot, amikor rákérdeztem a helyieknél azt válaszolták hogy "Tiger Cave Temple".
Krabi a forgalom szempontjából is a legnyugodtabb hely ahol Thaiföldön eddig jártam, 15 perc alatt ott is voltam as 10 km-re lévő templomnál (illetve templom-komplexumnál mint kiderült). A Wat Tham Suea templomot 1975-ben alapította egy a barlangba meditálni járó szerzetes, a nevét a barlangban látható tigrisnyomokról kapta illetve a legenda szerint egy óriási tigris is élt (és barangolt) a barlangban.
A környezet vadregényes, dzsungelek és óriási mészkősziklák (barlangokkal) mindenfelé - több kisebb szentély mellett egy monumentális templom is építés alatt van, a barlang viszont teljesen kiépített - egy 20 BAHT-os adomány ellenében kaptam az egyik szerzetestől egy klassz fonott karkötőt és megnézhettem egy szertartást, közben egy szerzetes egy csoport kisiskoláshoz beszélt.... nagyon cukik voltak a gyerekek ahogy jelentkeztek a kérdéseikkel :)
Csak reméltem hogy a hegytetőre fel lehet motorral menni de nem :D 1237 lépcső a tábla szerint (és arra is figyelmeztetnek hogy vigyünk magunkkal vizet), ráadásul a lépcsősor alsó harmadát a majmok uralják úgyhogy táskát érdemes előrefordítani és napszemüveget/telefont/vizet biztonsága helyezni mert (bár a képeken nem látszik) de elég agresszívek. Ahogyan egyre feljebb érünk úgy lesz a kilátás is lélegzetelállító:
Nem mondom hogy nem döglöttem ki mire felértem, a hegy tetején (miután levettünk a cipőnket) megnézhetjük a Buddha szobrot és a szentélyt - illetve a kilátóból a teljes Krabi látképben gyönyörködhetünk:
Hetek óta nem hallottam magyar szót és hol máshol találkozzak honfitársakkal mint a hegy tetején, elsőre csak egy gyors köszönésnek indult de aztán közel egy órát beszélgettünk egy szimpatikus fiatal párral, volt mit mesélnünk egymásnak. Egyébként kivételesen a panorámaképeim is egész jók lettek:
Lefele már jóval könnyebb volt, és élvezettel néztem a felfelé tartó kétségbeesett arcokat :D
Innen a folyó melletti kikötőbe mentem
, mint kiderült a barlang csak vízi úton megközelíthető úgyhogy rövid alkudozás után megállapodtam egy helyi arccal hogy 400 BAHT-ért (3.500 forint) a már "szokásos" longtail boat-tal egy óra alatt megmutatja nekem a barlangot és a mangrove-erdőt:
A folyó vize sajnos elég "zavaros" de így is nagyon hangulatos hajózni rajta, kb. 10 perc alatt el is értük a két jellegzetes "sziklát", a jobb oldalinál kötöttünk ki:
Na itt tényleg tök egyedül voltam, a "taxisom" megvárt a hajónál úgyhogy besétáltam az ösvényen (nagyon rendezett, tiszta minden) ugyan Indonéziában látványosabb volt a mangrove-erdő de így is nagyon szép, ahogy megláttam a barlang bejáratát tényleg lefagytam mert már a felvezető lépcső is olyan mintha csontokból lenne kifaragva:
Innentől kalandos volt a dolog mert ugyan elég fény szűrődik be a barlangcsarnokba de elég kellemetlen szagok terjengenek és a plafonról jövő -elég jellegzetes- denevérhangok is ígéretesek :) csodálatos a hely és a barlang végében van egy kürtő ahonnan lelógott egy kötél... gondolhatjátok hogy fél perc múlva már másztam is fel és a hegy "oldalában" találtam magam a sűrű növényzetben:
Egy oldalsó járatban kis múzeumot is berendeztek viaszbábukkal, a második világháborúban a japánok támaszpontként használták a barlangot illetve a falakon -ősemberektől származó- eredeti barlangrajzok és kéznyomok vannak (ebben kicsit mondjuk kételkedem):
Hazafelé a vezetőm még vitt egy kört a folyó egyik oldalágában úgyhogy tudtam pár képet lőne a környezetről: